Attila Cosovan designer & Bori Fenyvesi architect


Attila is a designer, and one of the founders of COANDCO.CC design studio that has been awarded the Red Dot Prize multiple times; he is also a lecturer at MOME, the creator of the concept and theory of ‘design communication’, member of the Hungarian Design Council and the Advisory Board of the Design Terminal, and curator of Hellodesign. Bori is an architect, committed to “gentle architecture”, but primarily a mum these days. Iza is 4.5 years old and is attending kindergarten, and Max Keve is only 2 months old. We were invited by the Cosovan-Fenyvesi family. 

We are in Újbuda, Kelenföld, close to Bikás Park. The view from your patio is simply gorgeous; the park is being developed, providing more and more opportunities for people in the area. Apparently, this is a perfect place to live. Was this a conscious choice?

Attila: We have been living here for almost 3 years now; we rent this apartment from the sister of my sister-in-law. We moved into the apartment from a 400-square-meter house that we shared with my brother’s family. We had to give away a part of the furniture, since it would have been impossible to fit even the half of it here.

Bori: The facilities and other features of the area are indeed great. Kopaszi dam is very close, and we love it; we have been going there even when we lived further away. Bikás Park, which is next door, has recently become a real recreational area. It has a super playground, a wide range of sports facilities, and public toilets.

This is a weekday morning are we are sipping coffee here peacefully. Is this typical of your lifestyle?

Attila: I usually spend a lot of time home. Back in the previous house, when I was on sabbatical, we got used to not to rush: we got up at eleven o’clock, and we had coffee in the garden until three o’clock. This is how we used to live, and I thought that we should keep at least the essence of it. So now we are having coffee every morning for quite a long time, and spend 2–3 hours together at home. We get up around seven, I sometimes even earlier to do workout for 20 minutes. You know, the usual exercises: jogging in pace, or using the expander. I have got a kettlebell that I sometimes use to wake up my blood pressure a little. It’s a must because during the day I may not have time to do this. I go to yoga once a week. Then breakfast, which is the best in summer, because we can sit out on the huge terrace. And then around 8-9 o’clock either myself or Bori will walk with Iza to the kindergarten.

DISCO, or design communication in other words, is a concept that you’ve created – it really is a method in architecture. How do you apply this in your work?

Attila: At our company Co & Co, which was jointly founded with my brother Tomi, and later on further expanded with Gergő Hosszú and Ricsi Nagy, transferring design communication theory into practice means that design and branding are not separated. This applies to both products and services. CocoDice, our first Red Dot Award-winning plan, has been created relating to a financial service. We started to think about how could we define their work, what symbols could we use. In the point of view of cash management, we defined six types of people, so using the symbol of a cube was straightforward. Thinking this further we have designed the magnetic dice and are sitting puffs (which have since come to life); they combine luck and consciousness. Our latest ‘red dot’ plan is a sports equipment called Teqball. The basic idea comes from wo young men, Gábor Borsányi and Viktor Huszár; we have developed this tool and designed its identity. We have found out the recipe for a Red Dot product prize over the years. The point is that the submitted object should not only be beautiful, but also a complete and viable brand. You have to convince the judges that there is a fully-developed communication strategy behind the product, which has a future. So far we have participated four times at the competition, and have always been successful.

To what extent are the customers aware of the level of your professionalism?

Attila: Award-compatibility is included in the first couple of sentences. We inform the customer that we will create a product that is capable of winning the Red Dot Award or any other awards. For Teqball, there was a great fight regarding the identity. We could not identify with the material because it was not compatible with what the product represents. Finally, we managed to convince the client. We initiated the production management, and we handed over the manufacturer package and information.

Your professions are close to each other. Are there any joint projects, or are you planning to work together?

Bori: We are planning to create something common also in work later, but for now the idea that as soon as I can I set out on my own way. Of course, we discuss everything, consulting constantly, and sometimes I even give a hand in Ati’s company works, and vice versa. 

You have both studied at MOME, and Attila is currently teaching there. Would it be false to assume that you know each other from there?

Attila: That’s correct :) We have met at the first incubation project at MOME that we both attended. Then, much later, we met again at a year-end party, an as an unexpected miracle and we got together. Soon we moved in together, and after 9 months we had been waiting for Iza’s arrival. It was not a conscious family planning, but we both felt that we have found each other. At the beginning of our relationship Bori went to a six-month scholarship to Milan that she has been awarded earlier. Fortunately we managed to overcome this when we both left home and met in Venice; and when Bori became pregnant, she started to travel home more frequently. None of us liked Milan particularly. The design week was exciting, and there are quite a few beautiful parts of the city, but I don’t understand what made Milan such a classy place. If I had a few billion forints I would make a much more outstanding design capital from Budapest :) Though probably it will become so anyway, since many people are working for it – for example, you are.

Bori, how did you feel in Milan; how easy was it to integrate into the education system of another country as a Hungarian student?

Bori: I was studying interior design at the university in Milan, which I enjoyed very much. Academic life was vivid, education was of high quality. It was an exciting challenge to show in a foreign environment what we Hungarians are capable of. Having come from Budapest, I feared that I would be clumsy in such a school, but this wasn’t the case at all: they highly appreciated our knowledge and our work. The focus of the training there is quite different; whilst students were not particularly good at drawing by hand, they were professional in using CAD programs. This was a major weakness for me, so I decided to learn it. Owing to the approaching due date with Iza, we both finished our project one month earlier, and since we still showed more progress than the locals, we did not stay in shame. Although I have written up my thesis since then, the completion of the university is still awaiting, because the viva is yet to come.

Whilst your living room is spacious, the changing table could only be placed on the drawing table in the bedroom. You might soon be moving again?

Attila: Our plan is to live in a so-called ‘gentle house’, which would be designed using Bori’s unique architectural method. We would very much like to leave the city. I was born in Máramarossziget, on the outskirts of the city, on the banks of the river Iza, where the mountains start, so for me this terrain was the playground. At that time, life was very active on the beach, and the river was wide and clean. Today, none of this is true.

Bori: We are going there relatively rarely, but we go to excursions at home quite often. Yesterday we were in Kamaraerdő, and we often go to the nearby Kopaszi dam, and we love to travel to Dobogókő too. Along the way, there is a goat farm where you can buy some cheese and feed the animals, which Iza enjoys a lot. We like to go to Normafa throughout the year. In summer, every Saturday morning we are having a ceremonial breakfast at Szépkilátás patisserie. It’s so peaceful and leisurely; we spend hours there before continuing our way, which perhaps one day will lead us to the area where we can build up our gentle house.

Photo: Norbert Juhász – Hellodesign
Text: Krisztián Torma – Hellodesign
Translation: Csaba Matta


Attila tervezőművész, a sokszorosan Red Dot-díjas COANDCO.CC  design stúdió egyik alapítója, a MOME oktatója, a designkommunikáció fogalom és elmélet megalkotója, a Magyar Formatervezési Tanács, a Design Terminál tanácsadó testületének tagja és a Hellodesign kurátora. Bori építőművész, a "szelíd építészet" híve, de most leginkább anyuka. Iza 4,5 éves ovis, Max Keve 2 hónapos újszülött. A Cosovan-Fenyvesi családnál jártunk vendégségben.

Újbudán vagyunk, Kelenföldön, a Bikás park közelében. A teraszotokról gyönyörű a kilátás, a parkot fejlesztik, így egyre több, szebb és jobb lehetőséget kínál a környékbelieknek. Szemmel láthatólag jó itt lakni. Mennyire volt tudatos ez a választás?

Attila: Közel 3 éve lakunk itt ebben a sógornőm húgától bérelt lakásban. Egy 400 négyzetméteres kertvárosi házból költöztünk át, ahol még együtt éltünk az öcsémékkel. A berendezés nagy részét elajándékoztuk, mert ide a fele sem fért volna be.

Bori: Valóban jók a környék adottságai. Itt van a Kopaszi-gát, nagyon szeretjük, addig is jártunk oda, amíg távolabb laktunk. A szomszédunkban lévő Bikás park az utóbbi időben valódi szabadidős területté vált. Van benne szuper játszótér, sokféle sportolási lehetőség, közvécé.

Hétköznap délelőtt van és mi itt békésen kávézgatunk. Ez jellemző az életviteletekre?

Attila: Sokat vagyok itthon. A régi házban, amikor alkotói szabadságon voltam, megszoktuk, hogy nem rohanunk: felkeltünk tizenegykor, kávéztunk háromig a kertben. Így teltek a napjaink és arra gondoltam, hogy ennek legalább az esszenciáját fenn lehetne tartani. Ezért most minden reggel egész hosszasan kávézunk, 2-3 órát eltöltünk együtt itthon. Hét körül kelünk, én valamikor korábban, hogy tornázzak 20 percet. Tudod, a régi tornagyakorlatok: helyben futás, expanderezés. Van egy kettlebell, azt is emelgetem, hogy a vérnyomásom kicsit felébredjen. Ez kell, mert napközben nem biztos, hogy jut rá idő. Hetente egyszer járok jógázni. Aztán reggeli, ami nyáron a legjobb, mert ki lehet ülni a hatalmas teraszra. Ezután 8-9 között Bori vagy én elsétálunk Izával az oviba.

Az általad alkotott DISCO vagyis designkommunikáció fogalom egy tervezési metódust takar. Hogyan alkalmazod ezt a munkád során?

Attila: A testvéremmel, Tomival közösen alapított - majd Hosszú Gergő és Nagy Ricsi barátainkkal tovább bővült - cégünknél, a Co&Co-nál a designkommunikáció elméletének a gyakorlatba való átvitele azt jelenti, hogy a design és a márkaépítés nincs különválasztva. Ez termékre és szolgáltatásra egyaránt vonatkozik. A legelső Red Dot-díjas tervünk, a CocoDice is egy pénzügyi szolgáltatáshoz kapcsolódóan jött létre. Elkezdtünk gondolkodni azon, hogyan tudnánk definiálni a munkájukat, hogyan lehetne szimbolizálni azt. Pénzkezelési szempontból hat embertípust határoztunk meg, így adta magát hogy egy kocka legyen a szimbólum. Ezt továbbgondolva terveztük meg az azóta önálló életre kelt mágneses kockajátékot és ülő puffokat, melyek már ötvözték a szerencsét a tudatossággal. A legutóbbi piros pontos tervünk a Teqball névre hallgató sportszer. Az alapötletet két fiatalember - Borsányi Gábor és Huszár Viktor - hozta, ehhez fejlesztettük az eszközt, terveztük az arculatot. A termékek Red Dot-díjának receptjét az évek alatt már kiismertük. A lényeg, hogy ne pusztán egy gyönyörű tárgyat nevezz be, hanem egy teljes és életképes brandet. Meg kell győzni a bírákat, hogy egy kiforrott kommunikációs stratégia áll a termék mögött, melynek van jövője. Eddig négyszer pályáztunk és mindig meggyőzőek voltunk.

A cégeteket megkeresők mennyire vannak tisztában azzal, hogy milyen magas szinten művelitek a szakmátokat?

Attila: A díjkompatibilitás benne van az első pár mondatban. Elmondjunk az ügyfélnek, hogy mi olyan szintű terméket fogunk kiadni a kezünkből, ami alkalmas arra, hogy Red Dot vagy bármilyen más díjat elhozhasson. A Teqball esetében az arculatnál nagy harc volt. A hozott anyaggal nem tudtunk azonosulni, mert nem volt kompatibilis azzal, amit a termék képvisel. Végül sikerült meggyőzni az ügyfelet. A gyártásmenedzsmentet is mi kezdtük el, mi adtuk át a gyártó csomagot és információkat.

A ti szakmátok közel áll egymáshoz. Vannak közös projektjeitek vagy terveztek együtt dolgozni?

Bori: Tervezzük, hogy később munkában is közöset alkossunk, de jelenleg az a koncepció, hogy amint tudok, elindulok a saját utamon. Persze mindent megbeszélünk, folyamatosan konzultálunk, és van, hogy besegítek Atiék céges munkáiba, és persze ő is nekem.

Mindketten a MOME-n tanultatok, Attila jelenleg is ott tanít. Téves lenne az a feltételezés, hogy onnan ismeritek egymást?

Attila: Nem téves. :) Az első MOME inkubációs projektnél ismerkedtünk meg, melyben mindketten részt vettünk. Aztán jóval később, egy évzáró bulin találkoztunk és egy váratlan varázsütésre összejöttünk. Hamarosan összeköltöztünk és háromnegyed év múlva már vártuk Izát. Nem volt tudatos családtervezés, de úgy éreztük, hogy egymásra találtunk. Bori a kapcsolatunk elején elment egy féléves ösztöndíjra Milánóba, amit már korábban megnyert. Ezt szerencsére sikerült áthidalnunk, amikor mindketten elindultunk és Velencében találkoztunk, majd ahogy Bori várandós lett, onnantól ő járt haza. Milánót egyikünk sem szerette meg különösebben. A design hét ugyan izgalmas és van egy-két szép pontja is a városnak, de nem értem, mitől lett ilyen felkapott hely. Ha most lenne pár milliárdom, akkor Budapestből különb design fellegvárat csinálnék. :) Bár valószínűleg enélkül is azzá fog válni, hiszen sokan tesznek érte - például Ti is.

Bori, te hogy érezted magad Milánóban, mennyire volt könnyű beilleszkedni egy másik ország oktatási rendszerébe magyar diákként?

Bori: A kinti egyetemen belsőépítész szakon voltam ahol nagyon jól éreztem magam. Az egyetemi élet pezsgő, az oktatás színvonalas. Jó volt megmutatni egy idegen közegben, hogy mi magyarok mit tudunk. Budapesti ösztöndíjasként attól tartottunk, hogy egy ilyen iskolában ügyetlennek fogunk számítani, de ez egyáltalán nem így volt: nagyra értékelték a tudásunkat és a munkáinkat. Az ottani képzésen másra helyezik a hangsúlyt a kintiek nem igazán tudtak kézzel rajzolni, ellenben nagyon profik voltak a CAD programok használatában. Ez nekem nagy hiányosságom volt, ezért elkezdtem megtanulni. A közelgő Iza miatt mindkét projektünket egy hónappal hamarabb fejeztük be, és mivel még így is tovább jutottunk velük, mint a helyiek, nem maradtunk szégyenben. Bár a diplomamunkámat már megcsináltam, az egyetem befejezése várat magára, mert a védésem még hátra van.

A nappalitok tágas, de pelenkázónak már csak a hálóban lévő rajzasztalon jutott hely. Lehet, hogy hamarosan újra költöznötök kell?

Attila: Egy úgynevezett szelíd házban szeretnénk majd lakni, ami Bori sajátos építészeti módszerével lenne megtervezve. Szívesen kiköltöznénk a városból. Én Máramarosszigeten születtem, a város szélén, az Iza folyó partján, ahol már a hegyek kezdődnek, így nekem ez a terep volt a játszóterem. Akkoriban a parton nagy élet zajlott, a folyó széles és tiszta volt. Ma már egyik sem igaz.

Bori: Arrafelé viszonylag ritkán járunk, de idehaza gyakran kirándulunk. Tegnap kint voltunk a Kamaraerdőben, de gyakran megyünk a közeli Kopaszi-gátra, illetve szeretünk elutazni Dobogókőre is. Útközben van egy kecskefarm, ahol lehet venni sajtot és etetni az állatokat, ami ilyenkor Iza kedvenc elfoglaltsága. Normafára egész évben szívesen járunk. Nyáron, szombatonként szertartásosan a Szépkilátás cukrászdában reggelizünk. Békésen, ráérősen, órákig elvagyunk, mielőtt folytatjuk az utunkat, mely talán egyszer arra a környékre vezet bennünket, ahol felépülhet a szelíd házunk.

Fotó: Juhász Norbert - Hellodesign
Szöveg: Torma Krisztián - Hellodesign