László Ördögh, graphic designer

Whilst attending two high schools simultaneously, he was also roller skating with his friends on the railings at the House of Culture in Nyíregyháza. He was painting and selling lead figures, he was attending her art teacher mother’s puppet doll group, and he was drawing, drawing, and drawing... He has founded his own company during the university years, which is thriving and currently provides work for 10 people. A graphic designer, teacher, entrepreneur, marathon runner, husband and father. They live in a cozy flat on Gellért Hill with his wife, their 1.5 year old daughter and their dog. We spent a Saturday morning with László Ördögh and his family.

It can be very practical to have a grocery store on the ground floor of your block of flats; you could just go downstairs to get these cocoa swirls in slippers. Did you take any other factors in consideration when you choose this apartment?
Certaily, but it was the most important aspect. :) According to the original plans, this building constructed in 1976 by the Construction Cooperative was meant to be a local grocery shop, but then they just suddenly decided to “throw” two more levels onto it with six apartments. That was a good idea – so we can live here today. We were looking for an area that would be ideal for our planned child and the existing dog, with excellent transport connections. Having taken into account all these requirements, we have chosen Gellért Hill. This is a veritable paradise for both children and dogs. The apartment has been redesigned according to our needs by the parents of a friend, Zsombor Kiss graphic designer. We would have never even imagined that a disadvantageous apartment could be converted into such a lovely cozy home.

How do you spend an average day as the co-owner of Graphasel Design Studio, a teacher, a husband and a father?
On weekdays, after waking up I usually make breakfast for ourselves and prepare infant formula for Rózika. In most cases I bake omelette with feta cheese and chives. Coffee is an essential engine oil for me. My big dream is a large, two-arm Italian coffee machine. If Graphasel could afford it in the future, we would love to have a separate small café corner, because we have a lot of friends who are coffee experts, and it would make them very happy. After breakfast I go to the studio. From spring to autumn I take my scooter, or I use the tram or our car in winter. I work from ten to six, and then either I come home or I go to teach; I am teaching twice a week at KREA Art School, and on Saturdays at the Budapest College of Communication at the Electronic Visualisation programme.

Your father and your brother are both printers, and your mother is an art teacher and school principal. Where there any other options besides becoming a graphic designer and teacher?
Not really. After graduating from the Graphics programme of the Hungarian University of Fine Arts, I have also completed the teacher training course. Design, printing, graphics, teaching, organisation skills – I put together everything I could. In addition, my dear wife has graduated from a drawing and visual communication programme. At the Hungarian University of Fine Arts completing the training as a teacher specialist was not really a question; thinking that when I will be 60 years old and burned out, it is almost for sure that I can get a teaching job somewhere in the countryside. However, I came across the opportunity much earlier. At KREA, I am teaching InDesign, pre-press and experimental publication design that urges students to learn new skills such as team work, project approach and individual thinking. I am very proud of my students who have been actively working since then, such as Ákos Polgárdi and Ági Rubik. I tend to follow their work, and it is good to see that those whom I have taught make useful things. I am equally enjoying teaching at the Budapest College of Communication. We are doing things here that I have always wanted, but our commitments prevent us from doing so; we conduct various experiments, with which I intend to rid my students (and myself!) of the graphic conventions.

You have attended two universities at the same time, which is perhaps less surprising than the fact that you have also attended two high schools in parallel. Why was this necessary and how did you manage it?
Yes, I have studied Animation at the Universiy of Art and Design for some time. The story relating to high schools is a long one; as I was color-blind, I was not admitted to the Graphics programme of the Arts High School in Nyíregyháza, so I went to a grammar school instead. Meanwhile, in still attended drawing courses at the Arts High School because I could not stop drawing. Here, the teachers felt sorry for me that as a high school student I am still attending classes with the eight-grade students so they have arranged that I could be eventually admitted. Then, the school principals of both schools have discussed and agreed on how to conduct my studies at the two schools at the same time. This resulted in a schedule that I was attending one of the schols on Monday and Tuesday, and the other for the rest of the week. I have graduated from the grammar school, but I still had a final year to complete at the Arts School, during which period I just drew and designed. I met Zsuzsi there, and I also became admitted to the University of Fine Arts.

You have another partner with whom you spend at least as much time as with Zsuzsi. Who is he and how did you get together?
I founded Graphasel Design Studio myself, but after two years I had to realise that it is very difficult and challenging to do it alone. My friend, Dávid Drozsnyik, has also attended the University of Fine Arts at the Picture Graphics programme. We have both worked hard during the university. Whilst he mainly designed websites, I was good at the offline image, due to my background in printing. There were a few investors at that time who liked my work and saw business opportunities in them, so they wanted to convert Graphasel into an advertising agency. I turned to Dávid for advice. He asked me how much money I would need to develop the company, and then he offered the money he had saved, and from that time on we have been partners. It was one of the best decisions as he did a lot for the company – and has been doing so ever since. Then we went to our friends to learn the basics of finances; they explained us how to manage a company, plan incomes and expenses, control time, what kinds of are taxes are there, what do we need to pay attention to, and so forth. Progress was very slow, as we were carefully considering every decision for weeks including setting up new workstations, hiring a new colleague, or even taking up an unusual project. As I see, today’s young start-ups are often impatient and they want to skip certain stages of development. Everyone wants to be an art director or set up a start-up company immediately. However, they are unprepared and inexperienced so they just can not make it, which then makes them disappointed and disillusioned; but in fact, it was their expectations that were too high.

It feels good to enter the studio and not just because of the view; the atmosphere is lovely, and everyone is happy. How do you do this?
We are trying to circulate workflow, so our colleagues are always engaged in various activities. We consciously transfer customers into the hands of other colleagues on a regular basis, because the identity always benefits from a new approach. When we start a project from scratch, we have more people working on the concept simultaneously and then we carefully pick from these the ones that we present to the client. Thus, the result is bound to be diverse. We love this game and it looks like it works well. If we ever happen to lose a client, we do not consider it as a failure but draw the necessary consequences, which serve as a basis for further development. Perhaps that’s the secret of a balanced atmosphere.

In the past you had been making scale models with your brother, puppets with your mother, you were making pottery, did roller skating... What other crazy hobbies have you had?
I am completing the Berlin marathon every year with a group of friends for eight years now. This is a kind of an artificial déjà vu; each year, we stay at the same hotel, and eat the same food. This is actually a ritual running through the beautiful city. I have also started boxing, but as Rozi was born, it was pushed into the background. As a university student I was crazy about Fiat 500; I bought a 32-year-old car for 60,000 forint and spent several times its value during the years. I could say that the main purpose of my work at that time was to maintain the car. We drove with this car to the artist colony in Tihany, and we also drove through half of the country visiting our fellow students. I knew every tiny little bit of it and I was constantly tinkering it. Eventually, I had to sacrifice it on the altar of practicality and rationality.

Our current main freetime activity, hobby and obsession is Rózi, our dearest child. In the past two years, the world has been revolving around she – and it probably remains so in the future. :)

Photo & text: Krisztián Torma - Hellodesign
Translation: Csaba Matta

Két középiskolában tanult egyszerre, miközben görkoris bandájával a nyíregyházi művház korlátjait koptatta. Ólom figurákat festett és árult, rajztanár anyukája bábszakkörébe járt és rajzolt, rajzolt, rajzolt. Az egyetemi éveiben megalapította saját vállalkozását, mely jelenleg 10 ember számára biztosít munkát. Tervezőgrafikus, tanár, vállalkozó, maraton futó, férj és apuka. Feleségével, 1,5 éves kislányukkal és kutyájukkal a Gellért-hegyen élnek. Ördögh Lászlóéknál töltöttük egy szombat reggelt.

Megvan a praktikuma annak, hogy a házatok alja egy ABC, hiszen így papucsban mehettél le ezekért a kakaós csigákért. Volt más szempont is, amikor ezt a lakást választottátok?
Igen, de ez volt a legfontosabb. :) Ezt a társasházat 1976-ban az Építőipari Szövetkezet ABC-nek kezdte el építeni, de aztán hirtelen rádobtak még két szintet hat lakással. Ennek köszönhetően lakhatunk ma itt. Olyan környéket kerestünk, ami jó lesz a tervezett gyereknek illetve a meglévő kutyának és ahol jó a közlekedés. Ezeket figyelembe véve a Gellért-hegy maradt. Ez itt egy valóságos gyerek- és kutyaparadicsom. A lakást Kiss Zsombor grafikus barátunk építész szülei tervezték át az igényeinknek megfelelően. El sem tudtuk képzelni, hogy ilyen jó otthont tudnak varázsolni számunkra egy előnytelen lakásból.

A Graphasel Design Studio társtulajdonosaként, oktatóként, férjként és apukaként hogyan telik egy napod?
Hétköznaponként, ébredést követően reggelit készítek magunknak és bekeverem a tápszert Rozikának. Az esetek nagy többségében sütök egy rántottát fetával és snidlinggel. A kávé alap motorolaj. Nagy álmom egy méretes, kétkaros, olasz kávégép. Ha majd a Graphasel egyszer megengedheti magának, lesz egy külön kis kávézó sarkunk, mert tele vagyunk kávészakértő barátokkal és ez nagyon boldoggá tenné őket. Reggeli után bemegyek a stúdióba. Tavasztól őszig robogóval járok, télen villamossal vagy autóval. Tíztől hatig bent dolgozom, utána vagy hazajövök, vagy tanítani megyek. Heti két alkalommal a KREA Művészeti Iskolában, szombatonként pedig a Budapesti Kommunikációs Főiskolán az Elektronikus Ábrázolás szakon oktatok.

Édesapád és a bátyád nyomdász, anyukád rajztanár és iskolaigazgató. Volt más út is, mint a tervezőgrafikus és tanár?
Nem nagyon. A Magyar Képzőművészeti Egyetemen a grafika szak után elvégeztem a tanár szakot is. Rajz, nyomda, grafika, tanár, szervezés - összeraktam, amit lehetett. Ráadásul a kedves feleségem is rajz-vizuális kommunikáció szakon végzett. A Képzőn a tanár szak adta magát, arra gondolva, hogy majd 60 éves koromban, ha már kiégtem, akkor biztos jut nekem valahol vidéken egy tanári állás. A sors hamarabb dobta a lehetőséget. A KREA-ban InDesignt, nyomdai előkészítést és experimentális kiadványtervezést oktatok, mely a csapatmunkára, a projekt szemléletre és a szabad gondolkodásra ösztökéli a diákokat. Nagyon büszke vagyok az aktívan dolgozó tanítványaimra, mint például Polgárdi Ákosra és Rubik Ágira. Szoktam követni a munkáikat és jó látni, hogy akiket oktattál, azok nem csinálnak rossz dolgokat. A BKF-en való tanítást is nagyon élvezem. Itt olyan dolgokat csinálunk, amiket mindig is szerettem volna, de a valós megrendeléseink nem teszik lehetővé: kísérleteket végzünk, melyekkel a grafikus konvenciókat szeretném lehámozni a diákjaimról - és magamról.

Két egyetemre jártál egyszerre, ami talán kevésbé meglepő, mint az, hogy középiskolából is kettőt végeztél párhuzamosan. Erre miért volt szükség és hogy sikerült összehoznod?
Igen, áthallgattam az Iparra animáció szakra egy ideig. A középiskolás történet ott kezdődött, hogy mivel színtévesztő vagyok, nem vettek fel grafika szakra a Nyíregyházi Művészeti Szakközépiskolába, így gimibe mentem. Eközben viszont bejártam a Művészetibe, mert a rajzolást nem bírtam abbahagyni. Itt a tanárok megsajnáltak, hogy gimisként a nyolcadikosokkal tanulok, ezért elintézték, hogy újra felvételizhessek - és felvettek. Ezután az iskolák igazgatói megbeszélték, hogy hogyan végezzem a két iskolát egyszerre. Ennek az lett a vége, hogy hétfőn és kedden az egyikbe, szerdától péntekig a másikba jártam. A gimiben érettségiztem, aztán még volt egy évem a Művészetiben, amit végig rajzoltam és terveztem. Itt ismerkedtem meg Zsuzsival és innen kerültem be a Magyar Képzőművészeti Egyetemre.

Az életben van egy másik partnered is, akivel legalább annyi időt töltesz, mint Zsuzsival. Ki ő és hogy kerültetek össze?
A Graphasel Design Stúdiót magamban alapítottam, de két év után rájöttem, hogy nagyon nehéz egyedül csinálni. Drozsnyik Dávid barátom is a Képzrőre járt, képgrafikus szakra. Végig dolgoztuk az egyetemet. Ő főleg weboldalakat tervezett, én pedig a nyomdai vonalból kifolyólag offline arculatokat. Több befektető akart annak idején reklámügynökséget csinálni a Graphaselből, akiknek tetszettek a munkáim és láttak benne üzleti lehetőséget. Dávidtól kértem tanácsot. Megkérdezte, hogy mennyi pénzből tudnám fejleszteni a céget, majd felajánlotta a spórolt pénzét és innentől kezdve társak vagyunk. Az egyik legjobb döntésem volt, nagyon sokat tett hozzá a céghez - és tesz mind a mai napig. Aztán eljártunk alap pénzügyet tanulni a barátainkhoz, ahol elmagyarázták nekünk, hogyan kell egy céget irányítani, a bevételeket és kiadásokat vezetni, az időt kontrollálni, milyen adónemek vannak, mire figyelj oda, satöbbi. Tyúklépésben haladtunk, minden döntést heteken át mérlegelünk, akár új munkaállomásról, új kollégáról vagy épp egy szokatlan projektről legyen szó. A ma induló fiatalokon viszont gyakran azt látom, hogy a fejlődés bizonyos szakaszait szeretnék kihagyni. Mindenki egyből art direktor akar lenni vagy start-up-ot szeretne indítani. Ezt a felkészületlenségük és tapasztalatlanságuk miatt nem tudják meglépni, így csalódottak és kiábrándultak lesznek - holott csak alacsonyabbra kellene tenni az elején lécet. 

Jó érzés bemenni hozzátok a stúdióba és nem csak a panoráma, hanem a hangulat miatt is: nálatok mindig jó kedv uralkodik. Hogyan csináljátok?
Igyekszünk a különböző munkafolyamatokat cirkuláltatni, így mindig változatos a kollégáink tevékenysége. Tudatosan átrakunk ügyfeleket más alkotók kezébe, mert az arculatnak mindig jót tesz egy új szemlélet. Amikor nulláról indítunk egy projektet, akkor több ember dolgozik egy koncepción és a párhuzamosan elkészülő verziókból emeljük ki azokat, amiket bemutatunk az ügyfélnek. Így óhatatlanul változatos lesz az eredmény. Ezt a játékot imádjuk és úgy fest, működik is. Ha netán ügyfelet veszítünk, akkor azt nem kudarcként éljük meg, hanem levonjuk belőle a tanulságokat és ennek pozitív hozadékaként tovább fejlesztjük a folyamatainkat. Talán ez a kiegyensúlyozott légkör titka.

Régebben maketteztél a bátyáddal, anyukádnál bábokat készítettél, agyagoztál, görkoriztál. Milyen egyéb hobbijaid, őrületeid voltak az idő folyamán?
Nyolc éve rendszeresen lefutom a berlini maratont egy baráti társasággal. Mesterséges déja vu-t tartunk fent: minden évben ugyanott szállunk meg, ugyanazt esszük. Ez tulajdonképpen egy rituális futás a gyönyörű városon keresztül. Elkezdtem bokszolni is, de ez Rozi születésével háttérbe szorult. Egyetemistaként volt a Fiat 500-as őrületem: egy 32 éves autót vettem hatvenezerért és ennek sokszorosát költöttem rá az évesk során. Mondhatni az akkori munkáim fő célja az volt, hogy fenntartsam az autómat. Ezzel mentünk le Tihanyba a művésztelepre, illetve jártuk be a fél országot a csoporttársaimhoz utazva. Minden kis porcikáját ismertem és folyton bütyköltem. Aztán feláldoztam a praktikum és az ésszerűség oltárán.

A mostani legfőbb szabadidős tevékenységünk, hobbink és őrületünk a kedves feleségemmel a gyermekünk, Rozi. Az elmúlt két évben számunkra körülötte forog a világ - és valószínűleg ez már így is marad. :)

Kép és szöveg: Torma Krisztián - Hellodesign