Sara Gulyas, accessory designer

She has achieved a great success with her foldable DIY shoe collection called Pikkpack which has become popular primarily in North America. When she is not busy with the shoes she does belly dancing and hiking. I interviewed Sara Gulyas on a weekday morning and I got to know how she had her first encounter with leather crafting. We talked in the 9 Design Studio on Lónyai Street, surrounded by shoes, different types of leather and textiles. 

You share these spacious rooms with other designers so I assume you are not one of those designers who prefer to work alone.
I cannot picture myself sitting and designing alone in a silent room. This just doesn’t work for me. At university, besides drawing and prototyping a lot at home, you spend most of your time in the atelier where there are always other people around you. I think I got used to this way of working. Even before finishing school we founded a studio together with the girls who I now share this space with. Krisztina Balla does textile printing, while Lilla Oszvald graduated as a leather designer just like me. When we outgrew our former studio we tried to find a place where all of us could have some private space, a place that had bright and airy rooms and where many people could work together. It’s great that I can always ask other designers’ opinion since I know that they have relevant knowledge. I love this atmosphere, it is good to spend your day in a space that you feel is your own, which has been decorated, shaped by you and where you work with creative people who are basically your second family.

You’ve graduated as a leather designer. If I’m not mistaken it was kind of coincidence that you started working with leather.
I do not personally believe in coincidences. I think that somebody reached down from heaven and put me in my place. I was 15 years old when I applied to three different departments of the Secondary School of Fine and Applied Arts. I got into leather crafting due to my drawings that I considered as a success, since my only aim was to get enrolled. During the years it turned out that I got into the coolest department. I spent five amazing years there that served as a strong foundation to that type of creative thinking that I have been trying to use during my work. I fell in love with leather to the extent that it was obvious that i had to choose this direction and to apply to the leather crafting department of the Moholy-Nagy University of Art and Design. I had applied for admission three times when they finally accepted me.

Pikkpack, your diploma project, was not just a worthy way of finishing university but the first and very important milestone of your designer career. Instead of designing traditional footwear you have taken another direction where the customer takes part in the shoemaking process. Why did you choose the concept of DIY to work with?
What intrigued me initially was how to further develop a shoe in an unusual way and in the meantime I wanted to finish school by creating something special. I started researching on my own work, went through my portfolios and tried to find out what characterized me the most.

That was the point when I recognized that most of my works incorporated some sort of variability. I wanted to create something that did not just look good but had something extra in it: it’s variable, transformable or somehow involves the wearer. The result was a shoe collection consisting of six different models. The concept behind the collection was that the shoes were cut from one piece of leather and they could be assembled by the wearer with a single shoelace. I think that most of us love to create things including those too who sit in front of the computer all day long and don’t have time and possibility to use their creativity.

Next to the DIY thing, you put a big emphasis on sustainability as well.
Nowadays designers cannot afford to ignore eco-consciousness. When you create something you have to thoroughly think through if that product is really needed. While designing Pikkpack I tried to apply an eco-conscious mindset as much as I could: thanks to flat-packaging the shipping costs are lower and the product promotes the use of less material - the shoe consists of only three elements: the sole, the shoe upper, the shoelaces and the glue use is also minimal. Given the aspect of DIY, the costs of production are decreased.

How do you usually spend your day?
I imagined my post-uni life quite differently. We start every weekday with a follow up session at 8:30 am with my partner and my colleague Johanna Halasz, who studied design management at MOME, and the three of us discuss all the important tasks of the day. Basically, I sit in front of the computer all day. Perhaps the biggest downside of being an entrepreneur is that I don’t have time to design. Although I can easily adapt to this situation, I’ve started missing the feeling of creating something which is actually the very feeling that Pikkpack shoes aim to give to customers. Since 2013 I haven’t designed anything except for a backpack which is the hardest part of this whole story. 

When you finally get back to designing, do you stick to making shoes?
If the business starts running better I would like to launch 1 or 2 other models, but it probably takes two more years unless we find an investor. What is for sure, is that I would like to keep the DIY concept as a base. It’s becoming  more and more popular that the customers can design the product they want to buy. I love this direction and would like to stay on this track. I have a number of plans including having a family. 

The shoes have earned an international reputation thanks to a successful Kickstarter crowdfunding campaign. You have fought for these accomplishments and you share your experiences at different events. What would you recommend to those who are thinking of doing the same?
My first advice is to take it very seriously. We prepared for the campaign for 8 months, 8 hours a day and we took everything from the internet since none of us had any related experience.It is also important to don’t hesitate to jump into things that you were afraid of before. Even though we worked more than a lot I would do it again anytime. Because of the campaign, we located our target market in North-America and finally raised 20.000 USD which let us manufacture 200 pairs of shoes. We are constantly trying to develop the product and to remain innovative. The rubber soled Pikkpack are about to come and we are planning to launch the vegan version of the shoes that are made of microfiber fabric. These are extremely slow processes and even though the successful Kickstarter campaign was a big thing it is really hard to maintain this level. We believe in Pikkpack and we have accomplished many great things but it’s a next level to earn our living from it.

You mentioned that your primary target market is North-America. However, Pikkpack is quite well-known in Hungary too, isn’t it? Have you ever come across strangers wearing Pikkpack shoes?
One of my friends once saw a Pikkpack on somebody and took a picture of her. Unfortunately she was quite far away so it’s hard to recognize the shoes on the photo. The funniest part is that my friend was also wearing Pikkpack and she thought she would look really unique that day and then she just bumped into somebody in Pikkpack shoes. In Hungary we have sold approximately 50 pairs so it’s quite surprising that those two accidentally met on the street.

How can you relax when you are not busy with Pikkpack?
I’ve always done several other things besides my work. It has been almost 4 years that I started belly dancing which can always distract me from my everyday state of mind. The soft and sentimental dancing style makes me really relaxed after work. Apart from this, I go hiking or biking almost every weekend with my boyfriend.

Photo: Norbert Juhász - Hellodesign
Text: Dóra Melis
Translation: Johanna Halász

Óriási sikert könyvelhetett el hajtogatható Pikkpack cipőkollekciójával, mely elsősorban Észak-Amerikában hódít. Ha épp nem a surranók útját egyengeti, hastáncol vagy kirándul. Gulyás Sára designerrel egy hétköznap reggel ültünk le beszélgetni, ahol többek között kiderült az is, hogyan került kapcsolatba munkája anyagával, a bőrrel.

A Lónyai utcai 9 Design Studioban beszélgetünk, cipők, bőrök és textilek között. A tágas szobákat több tervezővel is megosztod, ezek szerint nem tartozol azok közé a művészek közé, akik szólóban, teljesen elvonulva szeretnek alkotni.
Nem tudom magamat úgy elképzelni, hogy egyedül ülök egy csendes szobában és tervezek, ez nálam nem működik. Megszoktam az egyetemen, hogy amellett, hogy sokat rajzolsz és makettezel otthon, a legtöbb időt a műhelyben töltöd, ahol mindig többen vagytok egyszerre. Már az iskola alatt alapítottunk egy kisebb stúdiót azokkal a lányokkal, akikkel ezt a helyiséget is megosztom. Balla Krisztina textilnyomással foglalkozik, míg Oszvald Lilla hozzám hasonlóan bőrszakra járt. Amikor kinőttük az előző stúdiót, egy olyan helyet kerestünk, ahol el lehet vonulni, de alapvetően légies, átlátható terei vannak, és sokat lehet együtt dolgozni. Nagyon jó, hogy a többieket meg lehet kérdezni, mert tudod, hogy értenek hozzá. Szeretem ezt az atmoszférát, jó érzés bemenni egy olyan helyre, ami a tiéd, te alakítottad ki, kreatív emberekkel dolgozhatsz, akik gyakorlatilag a második családodat jelentik.

Bőrszakon végeztél, kiegészítő tervezőként. Ha jól tudom a véletlennek köszönhető, hogy végül ennél az anyagnál kötöttél ki.
Személy szerint nem hiszek a véletlenekben, úgyhogy azt gondolom, hogy lenyúltak az égből és helyre pakoltak. 15 éves koromban jelentkeztem a Képző- és Iparművészeti Szakközépiskolába, ahol három teljesen más szakot jelöltem meg. A rajzaim alapján a bőrre jutottam be, amit sikernek könyveltem el, mert az egyetlen célom az volt, hogy bekerüljek. Az évek során kiderült, hogy a legmenőbb szakra mentem, csodálatos öt évet töltöttem ott és megalapozták azt a kreatív gondolkodást, amit a mai napig próbálok a munkáimba beépíteni. Annyira beleszerettem, hogy egyértelmű volt az út a MOME bőrszakára és fel sem merült bennem, hogy esetleg más irányba menjek. Háromszor felvételiztem, mire végre felvettek.

A diplomamunkád, a Pikkpack cipőkollekció nem csak az egyetem méltó befejezése volt, de tervezői karriered egyik első és meghatározó állomása is. A hagyományos cipőtervezés helyett te egy olyan irányt választottál, ahol a fogyasztó maga is részesévé válik a terméknek azáltal, hogy saját maga fejezi be a lábbelit. Miért döntöttél a DIY, azaz a csináld magad vonal mellett?
Alapvetően az érdekelt, hogy miként lehet egy cipőt a nem megszokott úton továbbfejleszteni, ugyanakkor szerettem volna egy nagy bummal lezárni az egyetemet. Elkezdtem kutatni önmagamat, fellapoztam a korábbi portfoliómat, megnéztem mi az, ami leginkább jellemez engem. Akkor vettem észre, hogy a legtöbb munkámban van valamilyen változtathatóság. A diplomámnak is olyat szerettem volna, ami nem csak szép, de van benne valami plusz, átalakítható vagy bele tudom vonni a vásárlót. A végeredmény egy hat darabból álló kollekció lett, aminek a lényege, hogy a cipők egy lapból vannak kiszabva, amit a vásárló saját maga rak össze egy fűző segítségével. Azt gondolom, hogy sok emberben megvan az alkotási igény, például azokban is, akik 0-24-ben a számítógép előtt ülnek és egyáltalán nincs alkalmuk kiélni a kreativitásukat.

A DIY irány mellett nagy hangsúlyt kapott a fenntarthatóság is.
Egy designer ma már nem mehet el a környezettudatosság mellett, így amikor létrehoz valamit, nagyon meg kell gondolni, hogy arra valóban szükség van-e. A tervezés során igyekeztem minél jobban belevinni az ökotudatosságot: a lapos csomagolás miatt csökkennek a költségek, a termék minimális anyagfelhasználással készül - összesen három elemből áll: talpból, a felsőrészből és a cipőfűző, minimalizált ragasztó felhasználással. A DIY vonalnak köszönhetően a gyártási költségek, idő és energia is csökkentve vannak.

Hogyan telik egy napod?
Nagyon máshogy képzeltem el azt, hogy az egyetem után mi vár majd rám. Fél 9-re bejövünk a párommal egy follow-upra, ahol kollégánkkal, Halász Johannával, a MOME frissen végzett design menedzserével együtt pontokba szedve megbeszéljük, mit kell aznap csinálni. Tulajdonképpen egész nap a gép előtt ülök, mert mindent onnan tudok intézni. A vállalkozásépítésben az az egyik legnagyobb fájdalmam, hogy nincs időm visszatérni a tervezőasztalhoz. Bár jól tudom adaptálni ezt a helyzetet, az utóbbi időben már elkezdtem érezni az alkotás hiányát, amit pont a Pikkpack cipők is közvetítenek a hétköznapi ember számára. 2013 óta egy táskán kívül effektíve nem csináltam kézzel semmit és ez a legnehezebb az egészben.

Ha végre újra tervezőasztalhoz ülsz, maradsz a cipőknél?
Ha a Pikkpack beindul, szeretnék még 1-2 modellt behozni, de ez valószínűleg még 2 évbe beletelik, hacsak nem találunk egy befektetőt. Az biztos, hogy szeretném a DIY vonalon folytatni. Mostanában kezd elterjedni, hogy az emberek online megtervezhetik maguknak a produktumot. Nagyon tetszik ez az irány és ezen akarok maradni. Sok tervem van, melybe beletartozik a családalapítás is.

A cipők már a nemzetközi viszonylatban is ismertek, köszönhetően egy sikeres Kickstarter, azaz online közösségi projektfinanszírozási kampánynak. Az eredményért alaposan megharcoltál, tapasztalataidról előadásokat is tartasz. Mit ajánlanál azoknak, akik szemezgetnek egy ilyen lehetőséggel?
Azt a tanácsot tudom adni, hogy aki belevág, azt tényleg nagyon komolyan vegye. Mi 8 hónapon keresztül, napi 8 órában foglalkoztunk a kampánnyal úgy, hogy gyakorlatilag mindent az internetről szedtünk le, mivel egyikünknek sem volt korábban ilyen tapasztalata. Fontos az is, hogy igen is csapjunk bele olyan dolgokba, amikbe korábban nem mertünk. Bár iszonyú sokat dolgoztunk, bármikor újrakezdeném. A kampány miatt Észak-Amerikába helyeztük a célcsoportot és végül összeszedtünk 20.000 dollárt, amiből 200 pár cipőt tudtunk elkészíteni és értékesíteni. A mai napig ezt csináljuk, de közben folyamatosan fejlesztünk, jönnek majd a gumitalpú cipőink, valamint tervezünk egy vegán verziót is, ami mikroszálas anyagból készül. Ezek nagyon lassú folyamatok, hiába volt a Kickstarter bumm, ezt tartani is tudni kell. Hiszünk a Pikkpack-ban és eddig csak sikereink voltak, de az, hogy ebből meg is tudjunk élni, az már egy következő szint.

Említetted, hogy elsősorban Észak-Amerikára fókuszáltok, de azért Magyarországon is ismerik a Pikkpackot? Nem jött még veled szemben az egyik cipőd?
Egy barátnőm már látott egy darabot, le is fotózta, de nagyon távol volt, így nem is igazán látszódik. Ami a legdurvább az egészben, hogy rajta is Pikkpack volt és azt hitte, hogy milyen egyedi lesz, erre éppen szembe jött vele egy ugyanolyan. Itthon összesen körülbelül 50 párt vettek, így elég furcsa, hogy pont találkoztak.

Hogy kapcsolódsz ki akkor, mikor nem a Pikkpack körül forognak a teendőid?
A munkám mellett mindig sok mindent csináltam. Lassan 4 éve hastáncolok, ami teljesen ki tud zökkenteni abból a lelki állapotból, amiben egyébként vagyok. Amikor a kissé kockulós, üzleti közegből átmegyek egy nagyon lágy, érzelmes táncstílusba, az tökéletesen ellazít. Emellett a párommal szinte minden hétvégén túrázunk vagy biciklire pattanunk, és addig tekerünk, amíg bírjuk.

Fotó: Juhász Norbert - Hellodesign
Szöveg: Melis Dóra

___

Behance ›
Email ›
Web ›