Média Építészet Díja 2014

Sajtóközlemény
___

Nagyszabású gála keretében adják át a legjobb kortárs magyar építészetért járó díjakat november 27-én az Uránia moziban.

Tizedik alkalommal rendezi meg az epiteszforum.hu online napilap Magyarország legfontosabb nyilvános építészeti díjátadó show-ját. A gálaest folyamán a nemzetközi szakmai zsűri által előválogatott épületek és tervek közül kerülnek majd ki a győztesek, melyeket a magyarországi vezető médiumok újságíróiból álló zsűri választ ki a szakma és a nagyközönség előtt. Bár a jelöltek között akadnak olyan nagyszabású projektek, mint a 4-es metró új állomásai, vagy éppen a hatalmas tarcali kőfejtőbe tervezett triálpálya, a legtöbb alkotás és terv azt a trendet követi, mely szerint a jó építészeti válaszok Európában inkább a kifinomult beavatkozásokról és a régi megőrzéséről szólnak. A projekteket az este folyamán az alkotók 5 percben prezentálják a közönségnek.

Az Építészfórum tíz évvel ezelőtt azzal a céllal hozta létre a Média Építészeti Díját, hogy a magyar építészek által megépített épületeket és terveket a nagyközönség is megismerhesse egy jó hangulatú gálaest során.

Belépő: 2.000 Ft.

___

Web