Finding Darkness Concept Car

Ádám Sándor
2015
Hungary

Linkedin
Email

MOME, Formatervezés szak, MA diploma projekt

Először az 1950-es években vették észre a csillagászok, hogy nagyvárosok közelében egyre kevesebbet látnak az éjszakai égboltból. Az ok-okozati összefüggést sokkal könnyebb volt megtalálni, mint például szintén a közlekedés által okozott szénmonoxid szennyezés esetében, a mesterséges világítás hatalmas ütemű terjedése nyomán. Mégis a fényszennyezés, évi 10%-os növekedése ellenére elkerülte a szélesebb közvélemény érdeklődését.

Az ősember óta az emberiség számára a fény pozitív asszociációval bír. Hogy fordulhatna ellenünk az a természeti jelenség, ami nélkül az élet soha nem alakulhatott volna ki a bolygónkon? Nehezen kommunikálható probléma tehát, kezelésének pedig természetéből fakadóan – hiszen bárki tehet ellene, aki használ mesterséges fényforrást - neuralgikus pontja, hogy minél többen legyünk tisztában létezésével és következményeinek súlyosságával.

Talán kevesen gondolnánk, hogy az éjszakai égbolt elvesztését milyen nagymértékben köszönhetjük a közlekedésnek, de a fényszennyezés majdnem fele a közlekedésből származik. Ezért éreztem fontosnak, hogy a Mercedes-Benz szponzorációját egy olyan mestermunka elkészítésére használjam, mely az autóiparban elsőként foglalkozik a fenti jelenséggel.

Józanul mérlegelve nem lehetett célom a fényszennyezés csökkentése egyetlen járműkoncepció megalkotásával, inkább a teljesebb képet tekintve szeretném minél szélesebb rétegek figyelmét felhívni a problémára.

Témavezető: Stefan Handt
Konzulens: Dennis Di Pardo, Lenkei Balázs

___

Program Partners
Design Workshop
Kreatív Magazin
Gestalten
Skillshare