Világoskamra - diploma

Száraz Kata

2013

___

Budapesti Kommunikációs és Üzleti Főiskola, Médiaművészeti Intézet, Fotográfia szak

___

Munkám a megőrzésről szól, az emlékeimbe való kapaszkodásomról, arról, hogy nem akarok felejteni. Egy nap ráébredtem, hogy olyannyira ragaszkodom minden kis emlék foszlányomhoz, hogy az eddigi síkfilmre, vagy épp fotópapírra készült nagyításaim során szinte minden próbacsíkot megőriztem. Elkezdtem hát átválogatni ezeket a darabokat, és témájuk szerint csoportosítani őket. A létrejött síkfilm halmokból kis montázsokat raktam össze, és ezeket parázs és láng felett összeolvasztottam. Érdekes szertartásos tevékenységgé vált számomra az olvadó és összemosódó emlékképek látványa, melyeket eddig őrizgettem. Olyan volt ez, mint egy elengedési rituálé. A képeket kivetítettem, hogy ne legyenek kézzelfoghatóak. A felfüggesztett negatívokon keresztül sejtelemes képek tűntek fel a falon, melyek hol tisztán kivehetőek voltak, hol teljesen értelmezhetetlenné váltak, illeszkedve ezzel az emlékezés analógiájához. Úgy döntöttem installációt alakítok ki belőlük. Viszont már nem csak próbacsíkokkal akartam dolgozni: szerettem volna, ha a kivetített képek tudatos válogatás eredményeként kerülnek a montázsokba. 

___

Carbonmade